|
|||
A fasizmus fasiszta történésze |
|||
|
Az Ausztriában holokauszt-tagadásért börtönbüntetésre Ãtélt David Irving fasiszta történész, de egyben a fasizmus nagy történésze is. Hol alapos kutatóként, hol szélsÅ‘jobboldali demagógként lép fel. „Ha Irving egyszerűen csak bohóckodna, nem kellene tudósok hadát fölsorakoztatni ellene†– idézi az egyik tudóst Don D. Guttenplan a 2000-ben tárgyalt rágalmazási perrÅ‘l szóló könyvében. David Irving 1998-ban rágalmazási pert indÃtott Deborah Lipstadt amerikai történész és kiadója, a Penguin Books ellen, mert Lipstadt holokauszt-tagadónak, történelemhamisÃtónak és elvakult rasszistának nevezte. Irving elvesztette a pert, bár Charles Gray bÃró is elismerte, hogy hadtörténészként jelentÅ‘s érdemeket szerzett, alapos levéltári kutatásokat végzett és fontos dokumentumokat fedezett fel. A bÃró többek között az Irving által tanúként beidézett tekintélyes hadtörténészre, Sir John Keeganre hivatkozott. A történész Ãgy számolt be vallomásáról a Telegraph-ban: „Irving rendkÃvüli érzékkel Ãrta le és elemezte, hogyan irányÃtotta Hitler a hadműveleteket a második világháború idején. Ezt korábban is, most is elismertem. AmibÅ‘l nem következik, hogy egyet értenék Irvingnek azzal a nézetével, hogy Hitler 1943 októberéig nem tudott a holokausztról. Ezt elferdült nézetnek neveztem. Mit értettem ezen? Azt, hogy ellentmond a józan észnek. Mire Irving (aki maga képviselte ügyét) megkérdezte tÅ‘lem, hogy nem lenne-e óriási történeti felfedezés, ha ki lehetne mutatni, hogy Hitler nem tudott a holokausztról. Különös pillanat volt ez. Rádöbbentem, hogy Irving tényleg azt hiszi, be lehet bizonyÃtani, hogy Hitlernek nem volt tudomása valamirÅ‘l.†„Hogyan lehet ennyire rossz valaki, aki egyébként nagyon jó?†– teszi fel Keegan a szónoki kérdést. S a válasz: „Tulajdonképpen két Irving van. Az egyik Irving a kutató és a történetÃró (igen, az Ãró is, amikor a tényeknél marad, és sokatmondóan értelmezi a tényeket). Aztán ott van Irving, a gondolkodó, aki hagyja, hogy erÅ‘t vegyenek rajta mindenféle képzelt megaláztatások és ifjúkori sérelmek, és elhomályosÃtsák az elméjét. Mintha megszállottsággá vált volna benne az a vágy, hogy megbotránkoztassa és zavarba hozza az akadémiai történészeket, hogy leÃrja a leÃrhatatlant, kimondja a kimondhatatlant.†A „két Irving†tételét egy hasonló ügy kapcsán már jó néhány évvel ezelÅ‘tt megfogalmazta Christopher Hitchens: „David Irving nem csupán fasiszta történész. Egyben a fasizmus nagy történésze is.†Az Irving kontra Lipstadt per idején számos szaktekintély és publicista helyezkedett hasonló álláspontra. Köztük Jürgen Krönig, a Die Zeit londoni tudósÃtója. „Irving kettÅ‘s stratégiát követ – Ãrta Hiúság és hazugság cÃmű cikkében –, hol alapos kutatóként, hol a szélsÅ‘jobboldal népvezéreként lép fel.†Irving szerepének és általában a holokauszt-tagadásnak a politikai jelentÅ‘ségét Guttenplan Ãgy foglalta össze a már idézett könyvben: „A videón (amelyet Lipstadt védelmében mutattak be a szakértÅ‘k) Irving egy politikai gyűlésen szónokol Halléban. A felvételen éneklÅ‘ és menetelÅ‘ bÅ‘rfejűek valószÃnűleg soha életükben nem láttak zsidót. Számukra a holokauszt-tagadás csak eszköz egy cél elérésére. A felismerés nyelvi jele, amelynek segÃtségével el lehet választani a keményeket a puszta szimpatizánsoktól. A cél pedig – Irving célja is – a fasizmus rehabilitálása. És látva Jörg Haider sikerét, Le Pen tartósságát a francia politika szÃnterén, egy amerikainak (például Guttenplannak) kétszer is meg kell gondolnia, mielÅ‘tt feltételezi, hogy merÅ‘ képzelgés a szélsÅ‘jobboldal európai feltámadásától tartani.†|