A tavalyi év első félévében 3050 kábítószerrel történő visszaélés vált ismertté Magyarországon, míg 2006 hasonló időszakában 3229. A teljes hazai drogkereskedelemről képet alkotni azonban éppen törvényen kívülisége miatt lehetetlen. A hvg.hu dílereket faggatott az itthoni marihuánakereskedelemről, annak méreteiről.

Becslések szerint csak Budapesten az alkalmilag vagy rendszeresen marihuánát fogyasztók száma többszázezerre becsülhető, márpedig ahol fűszívók vannak, ott dílereknek is lenniük kell. Hogyan jut ennyi ember marihuánához, ha mindenki, aki bármilyen módon kapcsolatba kerül a növénnyel, illegális tevékenységet folytat, melyért akár három év letöltendő börtönbüntetés róható ki?

A hvg.hu által megkérdezett marihuánakereskedők szerint az itthon elszívott fű több mint háromnegyedét Magyarországon termesztik, egyes forrásaink szerint azonban ez a szám 90 százalék is lehet. A hazai termesztésű élvezeti szer egyszerű utat jár be: a vállalkozó szellemű „kertész” erős lámpák alatt, zárt helyen tart néhány tucat növényt, melyek háromhavonta több kiló termést hoznak. Hazánk éghajlati adottságai miatt a szabadban termesztett kender kizárólag nyáron terem meg, így a rendszeres kültéri termelés nem képes ellátni az egész éves igényeket – és a megkérdezettek szerint az ilyen kender minőségét nem is tartják nagyra. A hazai – és a holland - termelés alapja tehát a hidrokertészet, melyhez a technológia évtizedek óta adott, legális és beszerezhető. A téli paradicsomnak nevezett zöldségfélék például gyakran ilyen hidroforgó rendszerben teremnek, erős mesterséges fény alatt.

A legtöbb ma szívott kender genetikailag módosított növény magjából terem. Ezeket direkt pénztermelésre optimalizálják, s a szárait meg kell kötni, hogy ne törjön le a növény önsúlya alatt. Kendertermesztéssel foglalkozó szakoldalak tanulsága szerint egy négyzetméteren 24 tőn hetven nap alatt 400 gramm marihuána terem megfelelő gondoskodás mellett.

A hidrokertészetek jelentőssége azért is nő gyorsan, mert a Hollandiából érkező kender mennyisége korlátozva van. Amíg a britek fapados járattal akár hétvégére is átugranak Amszterdamba, a coffee shopok tulajdonosai nem a közép-kelet európai csempészeknek adják el a füvet, hanem átszámolva két-három ezer forintért grammját, helyben legálisan. Ráadásul a német autópálya-rendőrség előszeretettel szedi szét a kelet-európai rendszámú autókat, amikor azok áthaladnak a német-holland határon, tovább növelve az import kockázatát. Mégis megéri az onnani import: szakértőink szerint ugyanis ha a kereskedő azt mondja, Hollandiából van az „anyag”, azzal sokkal könnyebb eladni az árut.

„Annyit látunk a magyar drogpiacból - de csak a kenderpiacról is - mintha egy hatalmas fedett stadionban lekapcsolt reflektorok mellett egy öngyújtó fényénél szeretnénk képet kapni arról, mi vesz minket körül” – értékeli a magyar drogvalóságot egy honi kannabisz-kereskedő is. A pár kilót focilabdába rejtve külföldről behozó, és ezzel félmillió forint alatti bevételhez jutó egyetemistától - az autójába rejtve 5-7 kilót behozó futáron át - a kamionjával, teherautójával 25-100 kilót csempészőkig széles a kereskedők skálája. Utóbbi havonta két hatvankilós fuvarral körülbelül négymillió forintnyi összeghez juthat.

Mint mindenhol, a fűkereskedők között is munkamegosztás és hierarchia van, s a fent említett behozatal csak az első lépcső. Többségben van a pár grammokkal kereskedő tizenéves fiatal, aki zsebpénz-kiegészítésként, esetleg saját szükségletei fedezésére terjeszt. A rendszer alapja a „holland kapcsolat”, hiszen Hollandiában sem lehet csak úgy besétálni egy coffee shopba, és több kiló marihuánát vásárolni. A dróttal bíró aztán beszervez egy futárt, aki kimegy az áruért és behozza az országba. Itt aztán - általában a drótos - átveszi a készletet, és kapásból legalább féltucat, de akár tucatnyi nagykereskedőnek továbbítja. Azoktól kerül aztán a kender a kisebb elosztókhoz, hogy végül további kiskereskedők révén a fogyasztók füstölnivalójává legyen.

Arról, hogy hogyan lesz valakiből díler, az egyik megkérdezett kereskedő a következő választ adja: „együtt szívnak a haverok, de a díler, aki adja nekik a füvet, csak egy srácot tart szimpatikusnak. Ez aztán elkezdi ellátni előbb a szűkebb ismeretségi körét, aztán ez a kör tágul, s ha ügyes, havonta 50-100 ezer forintot is megkeres vele. Ezek a gyerekek azonban szinte kivétel nélkül kis mennyiséget adnak el, és nem alszanak a párnájuk alatt fél kilóval. A fiataloknak, amikor elkezdenek árulni, nem az jár a fejükben, hogy amit tesznek, illegális, hanem hogy népszerűek a haverok körében, könnyen jutnak fűhöz, és ráadásul pénzt is keresnek vele. Csak amikor lebuknak, tudatosul bennük, tettüknek milyen következményi lehetnek. Itt aztán eldől, abbahagyják-e (a nagy többség igen) vagy nagyobb körültekintéssel folytatják.”

A hvg.hu által megkérdezettek szerint a körültekintő drogkereskedő vagy egyáltalán nem fogyaszt semmilyen szert, vagy csak nagyon keveset. Abban, amit tesz, csak a pénz motiválja, ráadásul a nagy tételben csak fűvel kereskedő díler igazán ritka. A nagyobb kereskedők csak alig tucat vevőt szolgálnak ki két-háromszáz forintos árréssel dolgozva, s egyszerre száz grammokban mérhető marihuánát adnak el.

Az árakkal kapcsolatos kérdezősködésre nagyon eltérő válaszokat kaptunk, de érdemes abból kiindulni, hogy Hollandiában – ahonnan az import nagy része érkezik – a közepes minőségű, coffee shopokban kapható termék ára grammonként 4 euró, erre rájön a behozatal költsége, s a fönti 200-300 forintos nagykereskedelmi árrés, s csak ezután jut el a marihuána a széles körben terjesztő kereskedőkhöz. Attól függően, hogy a kiskereskedőhöz hány emberen keresztül jut a fű, 1500 forinttól 2500-ig széles skálán adja a fogyasztónak. Egyes vidéki kisvárosokban, illetve falvakban a hozzájutás körülményessége akár háromezer forintra is feltornászhatja az árat.

A lefülelés kockázatáról kérdezősködve a dílerek a telefonos lehallgatástól ugyan nem tartanak, mégis igen óvatosak, mit mondanak és mit nem. Az ugyanis, hogy valakinek a telefonbeszélgetéseit folyamatosan figyeljék, sok időbe kerül és költséges, talán csak a mobiltelefon nyomán történő helyzetmeghatározás lehet valóban veszélyes. Inkább a beépülést és a szórakozóhelyek figyelését tartják igazán nagy kockázatnak, a leggyakoribb mégis az, hogy a hierarchia alsóbb szintjén „megdőlő” árus a rendőrök kérdezősködésére elárulja forrásait. A termesztők számára a termokamera, az árulkodóan nagy villanyszámla, a helikopteres figyelés, illetve a rosszul megválasztott szomszéd jelenti a valódi kockázatot.

A hvg.hu által megkérdezettek azonban egyöntetűen amellett tettek hitet, hogy a legjobb, ha a kenderkereskedő kerüli a feltűnősködést. „Nem kell luxusautó, rongyrázó partik, feltűnően drága öltözet, szabályszegő viselkedés. „Soha senkire nem tukmálom a füvemet, nem vagyok én piaci kofa. A vevők hívogatnak megállás nélkül, hogy adjak el nekik cuccot” – sommáz az egyik megkérdezett.

Mivel a média szeret hősöket gyártani, a legtöbb ember fejében a díler sötétített autóban ülő gengszter, aki kést szúr a kokainos pakettbe, úgy kínálva eladásra azt. Ellenben a valóság, hogy a legtöbb díler pattanásos tinédzser, aki zsebpénz kiegészítésként árul füvet. A körültekintően tevékenykedő kerekedők ráadásul örülnek, hogy vannak „feltűnősködőek” is a piacon, mert azok könnyebben jutnak rács mögé.

<< Vissza